A Borbély Családi Pincészet birtokai a Badacsonyi Borvidék, [Badacsony]?, [Gulács]?, [Tóti]?, [Bács]?, a [Szent György hegy]? lankáin található. Nagy-somlói borvidéken pedig Somlóvásárhelyen lelhető. Ez a történelmi borvidék méltán híres borairól.
1981-ben [Borbély Gyula]? és felesége Gabriella Badacsonytomajban nászajándékba kapott szőlőterületüket újratelepítette, majd 1996-ban megalapították a Borbély Családi Pincészetet. Ebben az évben [palack]?ozták először borukat.
Ma már 18 hektárnyi területen elterülő kiváló minőségű, magas mustfokú [szőlő]?ből készítik egyedi boraikat. A [borászat]?ban a modern technológia alkalmazása mellett fontos szerepet tölt be a hagyomány. Boraikat kizárólag ászokhordóban erjesztik és érlelik a 300 literes ászokpincében. 1999-ben készült el a félautomata 1000 palack kapacitású palackozó. A borturizmus fontosságát figyelembe véve a pincészet egy borházat és egy 8-10 fő részére kényelmes, hangulatos vendégházat is üzemeltet. Bortúrákat, szakmai vezetésű bemutatókat is vállanak, előzetes egyeztetés után egész évben. Emellett több program, mint a szalonnasütés, grillparty, sétakocsikázás lovaskocsin, Jeep-túra, kerékpártúra és gulyáspatrtyval egybekötött szeptemberi szüret is szerepel a programjaik között.
Külső helyszíneken, konferenciákon, céges rendezvényeken is vállalnak borestek megtartását. A vállakozásban minden folyamatot családtag végez. A Borbély házaspár fia is borásznak tanult, lányuk pedig idegenforgalommal szeretne foglalkozni, így a családi vállakozást majd ők viszik tovább. Alapító tagjai a [Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület]?nek és a [Badacsonyi Turisztikai Egyesület]?nek, valamint a Nyitott Pincék Szövetségében is helyet foglalnak.
Boraik között megtalálható a Badacsonyi Rajnai rizling, [Olasz rizling]?, Szürkebarát, Tramini, Chardonnay, Ottonel Muskotály, Badacsonyi Kéknyelű, Somlói Juhfark, Soproni Kékfrankos, [Zeusz]?, Jégbor és a késői szüretelésű Olaszrizling is.
Néhány borkülönlegességük nem kerül forgalomba, kizárólag a pincészetben vásárolható meg. Boraik ízvilágára jellemző az érett gyümölcs illata és zamata, illetve a terroit jelleg, ami a vulkános talaj miatt alakul ki.
Több szép eredményt értek el borversenyeken:
VinAgora Nemzetközi Borverseny - Badacsonyi Olasz rizling Jégbor 2007 - Ezüstérem
Badacsony Borvidéki Borverseny - Badacsonyi Olasz rizling Jégbor 2008 - Nagy Aranyérem
Badacsony Borvidéki Borverseny - Badacsonyi Szürkebarát késői szüret 2006 - Nagy Aranyérem
Badacsony Borvidéki Borverseny - Badacsonyi Szürkebarát késői szüret 2008 - Aranyérem
Badacsony Borvidéki Borverseny - Badacsonyi Olasz rizling Jégbor 2007 - Aranyérem
Badacsony Borvidéki Borverseny - Badacsonyi Olasz rizling késői szüret 2006 - Aranyérem
Badacsony Hegyközségi Borverseny - Badacsonyi Szürkebarát késői szüret 2008 - Champion díj
Badacsony Hegyközségi Borverseny-Badacsonyi Olasz rizling késői szüret 2006- NagyAranyérem
Badacsony Hegyközségi Borverseny - Badacsonyi Szürkebarát késői szüret 2006 - Aranyérem
Badacsony Hegyközségi Borverseny - Badacsonyi Olasz rizling késői szüret 2008 - Aranyérem
Badacsony Hegyközségi Borverseny - Badacsonyi Olasz rizling Jégbor 2007 - Aranyérem
A pincészet borai:
Badacsonyi Olaszrizling:
A Badacsonyi Borvidék legismertebb szőlőfajtájából készült bor. Jellemző rá a testesség, illatában a virágosság a gyümölcsösséggel párosul.
Száraz, minőségi fehérbor. Fogyasztása 10-12 Celsius fokon ajánlott.
Rajnai Rizling:
Száraz, minőségi fehérbor.
Chardonnay:
Száraz, minőségi fehérbor.
Badacsonyi Szürkebarát (száraz)
Száraz minőségi fehérbor.
Harmónikus savösszetételű, finom növényi illatok jellemzik. Karakteres, telt ízű bor. Fogyasztását 12 Celsius fokon ajánlják.
Badacsonyi Szürkebarát (félédes)
Félédes, minőségi fehérbor.
Badacsonyi Ottonel Muskotály (száraz)
Minőségi, száraz fehérbor.
Badacsonyi Ottonel Muskotály (félédes)
Diszkrét savtartalmű, finom muskotály szőlőre emlékeztető parfümös illatú, délédes fehérbor.
Badacsonyi Tomaj Cuvée
A Badacsonyi Kéknyelű és az Olasz rizling kereszteződéséből jött létre ez a különleges száraz fehérbor. Egyedi illata a bazaltkőre hasonlít. Fanyarkás, testes, enyhe mandula utóízű bor.
Fogyasztása 10-12 Celsius fokon ajánlott.
Badacsonyi Kéknyelű
Karakteres zamatú, bazaltkőre emlékeztető illatú, tüzes, száraz fehérbor.
10-12 Celsius fokon fogyasztják.
Somlói Juhfark
A Somló borvidék legismertebb fajtája. Elegáns, karakteres savösszetételű, diszkréten finom illatú száraz fehérbor. Fogyasztása 12-14 Celsius fokon.
Pinot Noir Rosé
Száraz, minőségi rozébor.
Kékfrankos
Száraz, minőségi fehérbor.
Badacsonyi Késői Szüretelésű Olasz Rizling (félédes)
Későn, december elején szüretelt, túlérett, töppedt szőlőből készül. Mézes illatú, aromája az aszalt barackra emlékeztet. Magas, természetes maradék cukortartalma (4g/l) és elegáns savai szép harmóniát alkotnak. Fogyasztása 10 Celsius fokon ajánlott ennek a félédes minőségi fehérbornak.
Badacsonyi Zeus
Késői szüretelésű, édes fehérbor.
Magas természetes cukortartalmú (70g/l), magas extrakttartalmú, tüzes, desszertbor. 10 Celsius fokon fogyasztható.
Jégbor
Édes, minőségi fehérbor.
Szponzorált linkek: