Szekszárdi Borvidék

Szekszárdi Borvidék

Földrajzi elhelyezkedés
A Tolnai-Sárköztől nyugatra húzódik észak-déli irányban a Szekszárdi-dombság, melynek keleti oldalán találhatók azok a dűlők amelyek oly híressé tették az itteni bort.
A borvidék területe: 6000 Ha (ebből 3800 Ha I. osztályú)
A szőlővel betelepített terület: kb. 2300 Ha
A borvidék települései: Alsónána, Alsónyék, Báta, Bátaszék, Decs, Harc, Kakasd, Kéty, Medina, Őcsény, Sióagárd, Szálka, Szekszárd, Várdomb, Zomba

A borvidék adottságai
Éghajlata mérsékelten kontinentális, ritkán vannak tavaszi és őszi fagyok, viszont helyenként aszályos időszakokkal kell számolni. Az egyik leghosszabb tenyészidejű borvidékünk. A szőlőhegyek fő tömegét agyag és homokkő adja, helyenként akár 30 méter vastagságú lösztakaróval.

Történelmi áttekintés
A római korban Szekszárd helyén lévő római települést Alisca-nak hívták. Ezt egy márvány szarkofág bizonyítja, amin mitológiai jelenetek és egy szőlőtőke is látható. A római kor után az első biztos támpont  az esztergomi káptalan által kiadott I. Béla alapító oklevelét tartalmazó átirat, amely felsorolja az 1061-es adományokat, ami szerint az egyházi birtokon magas fokú szőlőtermesztés folyt. Erről tanúskodik a szekszárdi apátság 1267-ik évi oklevele is. A török hódoltság idején a fehér bor mellett meghonosították a vöröset is. A borvidék híres kadarkáját a törökök elől menekülő rácok hozták erre a vidékre. A török Üszküdarból eredeztethető kadarka nagy hírnévre tett szert és a szekszárdi borvidék jellegzetes fajtájaként ismert. A török kivonulásával a lakosság fő jövedelemforrása a szőlőművelésből származik már, és a fejlődés  töretlen volt az 1770-as évek végéig. A Habsburg Birodalom idején Szekszárd jó hírneve miatt sokan törekedtek itteni szőlőterületek megszerzésére.
A 18. század elején a bor után csak tizedet kellett fizetni a kilenced helyett, ez a rendelet pedig vonzotta a német telepeseket, akik több hullámban érkeztek. Ennek egyenes következménye volt, hogy a régi, és az új telepesek tudásának ötvözéséből még magasabb szintű szőlő-és borkultúra alakult ki. A század közepére megjelenik a héjonerjesztés, a bor pincében való tárolása, a szőlő karózása és a trágyázás is. A bor egyre jobban meghatározza a térség kereskedelmét.
Napóleoni háborúknak köszönhetően a bor nagyon keresett árucikké válik, viszont a háborúk befejeztével, 1815 után visszaesik a kereslet, de a német nyelvterületen elhíresült Szekszárdi vörösbornak megmarad a piaca. A 19. század második felében pusztító filoxérajárvány nagyon komoly károkat okozott a szekszárdi szőlőállományban.