Egyik legősibb szakmák közé sorolhatjuk a kádármesterséget. A kádár [hordó]?kat, [kád]?akat, faedényeket készít. Több megnevezése is van a kádárnak. Ilyen a [bodnár]? és a [pintér]?. Különbséget abban teszünk közöttük, hogy míg a kádár keményfából készít hordókat és kádakat, addig a pintér és a bodnár puhafával dolgozik, és kis kisebb méretű tárgyakat, így dézsát, vagy [köpülő]?t gyárt. Más nyelvhasználatokban [hordókötő]?nek, illetve [borkötő]?nek is nevezik őket.
A kádármesterség országszerte elterjedt és elismert foglalkozás volt, de manapság egyre ritkábban találkozunk ilyen mesteremberekkel. Történelmi borvidékeken volt a legnagyobb hagyománya. Jól kereső iparosoknak mondhatták magukat egészen addig, míg a zománcos, üveg és a műanyag tárolóedények el nem terjedtek.
Régen nem csak a fa megmunkálásával, hanem borkezeléssel is foglalkoztak egyes kolostorok és uradalmak, vagy mezővárosi gazdák felkérésére.
Száradt tölgyfából készítették termékeiket, a hordót, vagy a kádat, amit egyszerű favesszővel kötöttek össze, miután tűzben megpuhították a tölgycsíkokat. A vasabronccsal való megkötés csak a 18. század közepén vált divatossá. A tölgyfán kívül eper, akác és szelídgesztenyefából is gyártottak eszközöket, amennyiben anyaghiány, vagy anyagi okok miatt ez volt a legmegfelelőbb megoldás.
Általában a kádármesterség apáról fiúra szállt. Szerszámaikat saját kézzel faragták és díszítették.