Vinopédia szócikk találomra
Kémiai stabilizáció
Kémiai stabilizáció
A borokban fejlődésük, és életük során kicsapódhatnak olyan részecskék, amelyek ártalmatlanok, viszont esztétikai szempontból rontanak a bor megítélésén. Az amerikai és a japán piac különösen megkívánja a tiszta, üledékmentes borokat. Ezért palackozás előtt szükséges a bor stabilizációja, hogy a későbbiekben ne legyen semmilyen üledékképződés.
A leggyakoribb kémiai instabilitás a kalcium és kálium kicsapódása, amely nagyon finom por, vagy üvegtörmelékhez. Erre a jelenségre különösen hajlamosak a fehérborok, amikor a bor „megfázik”, azaz már palackos állapotban túlhűlnek (legyen ez helytelen hűtés, vagy éppen időjárás következtében a bortároló nagyon lehűl). Ez ellen úgy lehet a legegyszerűbben védekezni, hogy a bort még fiatal korában lehűtik, így a tartarát kicsapódás még a palackozás előtt megtörténik. A testest vörösborok hajlamosak üledékképződésre, ami a nagy tannin tartalom következménye. Szokás a kicsapódás elkerülésének érdekében a bort palackozás előtt deríteni, így ezzel tannint vonnak el a borból. A harmadik gyakori instabilitási folyamat az oxidáció, amikor a palackos bort felbontják, és a bor oxigénnel érintkezik, akkor következik be. Ennek eredményeként a fehérborok megszürkülnek, a rozék színe narancs, a vörösborok pedig narancsos-barnás színt kapnak. Ezt a hibát úgy szokás kiküszöbölni, hogy a palackozás előtt ellenőrzött mennyiségben kén-dioxiddal kezelik, illetve a tárolás során pedig a bornak nem szabad levegővel érintkezni. Itt fontos odafigyelni, hogy a palackba milyen dugót választunk, hogy az tökéletesen zárjon, ezen felül pedig fektetve tároljuk a bort, így a folyadék mindig a palack szájánál van, ezzel is zárva az utat az oxigén elől.
Kapcsolódó anyagok
Borkészítés folyamata