Már 540 szócikk közül válogathatsz.

A Vinopedia elkötelezett a kulturált és felelősségteljes alkoholfogyasztás mellett, ezért szeszesital fogyasztását 18 éven aluliak számára nem ajánljuk.
A Vinopédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes borászati tudástár. Legyél Te is a Vinopédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


A Pannonhalmi Apátsági Pincészet a Pannonhalmi Borvidék része. A pannonhalmán letelepedett szerzetesek mindig szoros kapcsolatban voltak a szőlőtermesztéssel és a borokkal. 1900-as évek elején az apátsági birtok 100 hektár volt, és már akkor [palack]?oztak borokat. A II. világháború után a szőlőbirtok állami tulajdonba került, de 2000-ben a Pannonhalmi Főapátság és az MKB Bank Zrt. kisebbségi tulajdonhányadával 2000 négyzetméternyi, 3000 hl tárolókapacitású pincészet épült 2003-ban. Ez lett a Pannonhalmi Apátsági Pincészet. A pince és borház alapkőletétele 2002. október 25-én, Szent Mór ünnepén történt.
A pincészet szőlőinek feldolgozása a monostor tövében épült új pincében és borházban történik, mely a Szent Márton hegy délkeleti lábánál fekszik. Évente 300.000 palack minőségi bor készül. A feldolgozó épület négyszintes, ahol gravitációs anyagmozgás folyik. A [fehérszőlő]? mustját temperált korrózióálló acél erjesztőkben, a kékszőlőt fakádakban és szabályozható hőmérsékletű fémtartályokban, a vörösborokat pedig a hegy belsejébe nyúló pincékben, [kisfahordó]?kban érlelik.
Az épületegyüttes három részből áll: présház, kút és borház.
A présházban dolgozzák fel a szőlőt, a már említett gravitációs anyagmozgatás lehetőségével.

A "kút" névre keresztelt épület igazából egy liftház, mely összeköti a présházat a borházzal. 18 m mély alsó része az érlelőpincéhez csatlakozik. Ebben közlekedik a lift, de a pince alsó részébe 102 lépcsőn is lejuthatunk. Falazásához 220 ezer tégla került felhasználásra, a fugák teljes hossza majdnem 10 km.
Az érlelőpincék klasszikus pincékre emlékeztetnek, ahol különböző méretű és típusú hordókban érlelődnek a borok. A nagyobbak 500 literesek (ászok), a kisebbek 225 literesek ([barrique]?). A magyar kádármunkával készült, belső felületükön pörkölt hordók alapanyaga magyar tölgyfa, amelyet - a hordókészítést megelőzően - minimum 2 évig szárítottak.
A hordókban fehérborok és vörösborok is érnek. Az erjedés itt a hordóban történik, a bort hosszú ideig seprőn tartjuk majd 8-10 hónapig itt érleljük. Fehérbor erjesztésére a hordókat egyszer használjuk, a továbbiakban vörösborok érlelése történik bennük.
A vörösborok érlelése szintén ebben a térben történik, ami a préselést követően 12-15 hónapot vesz igénybe. A hordók így 3 éves korukban kerülnek ki a pincéből.

A borházba a préselt fehérmust érkezik. Itt magas fehérbor-erjesztőtartályok vannak. A tartályok itt is teljes egészében hűthetőek, szükség esetén fűthetőek, űrtartalmuk 10 és 200 hl között változik. A borkezelések is ebben a térben történnek.

A palackozó-helyiség az épület másik végében helyezkedik el. Itt található egy korszerű berendezés, amely napi 10-12 ezer palack töltésére alkalmas. A palackozást követően néhány borfajta rögtön címkét kap és kartondobozokba csomagolva készen áll az értékesítésre.

A szőlőültetvények a Pannonhalmi borvidéken találhatók. A klímára a Bakony-vidék, a Győri medence és a Marcali medence gyakorol hatást. Az évi csapadékmennyiség 550-600 mm, a középhőmérséklet 9,8 celsus. A szőlőművelés főleg löszön, homokon kialakult barna erdőtalajokon folyik. Fontos megemlíteni, hogy valamennyi dűlő összes talajrétegében a kémhatás lúgos, a talajok tehát meszesek.
A pincészet körülbelül 50 ha területen gazdálkodik, ültetvényei jórészt a korábbi főapátsági területeken, 6 nagyobb dűlőben helyezkednek el: Széldomb I.-II. dűlőkben Pannonhalmán (új telepítés; 9 + 4 ha), az écsi Babszökő-dűlőben (új telepítés; 10,2 ha), a ravazdi Tavaszó-dűlőben (új telepítés; 13,45 ha) valamint a pannonhalmi Packalló- és Cseresznyés-dűlőkben (régi és új telepítésű, vásárolt ültetvények; 12 ha). A 2001-ben kezdődött szőlőtelepítési munkák révén jelenleg 42 ha új telepítésű ültetvény illetve 7 ha korábban is termő szőlő szolgáltat alapanyagot a működéshez. Az új ültetvények 2,4 x 0,8 m térállásúak Guyot-művelésmódban, a régi telepítésűek pedig 3,50 x 1,20 m térállásúak egyesfüggöny-rendszerben. Az új ültetvények létesítésénél fontos szempont volt, hogy a hektáronkénti tőszámot 5.000 fölé tudják emelni, mert így adott hozam elérését megcélozva lényegesen csökkenthető a tőkénkénti terhelés, ezáltal a borkészítés jobb minőségű alapanyagból indulhat meg.
Szőlőültetvények

Magas minőségű borokat állítanak elő elsősorban rajnai rizling, sauvignon blanc és fűszeres tramini szőlőkből, valamint olaszrizling, ezerjó és sárfehér tőkék is zöldellnek. Nemzetközi fajták is teremnek, mint a chardonnay, pinot blanc fehér-, valamint pinot noir, merlot és cabernet franc kékszőlők.

Programok:
A látogatás a Pannonhalmi Apátsági Pincészet által szervezett szakszerű vezetéssel történik, amelynek keretében vendégek betekintést nyerhetnek a bencés szőlő- és borkultúra történelmébe, megismerkedhetnek az új épületegyüttessel illetve a borkészítés technológiai folyamataival, valamint megkóstolhatják borokat.

Jó idő esetén május elejétől augusztus végéig minden nap, szeptemberben pedig hétvégenként 12.00 és 19.00 óra között üzemel kóstolóterasz, ahonnan a monostori levendulaültetvények és a Keletre nyúló táj csodálatos képe tárul látogatók elé. Az időjárástól függően működő teraszon azoknak a vendégeknek is alkalmuk nyílik aktuális borok borkóstolására, akik nem kívánnak pincelátogatási programon részt venni, vagy éppen csak egy kellemes délutánt szeretnének eltölteni ebben a páratlan környezetben.

Díjak, eredmények:
2009
"ÉV BORAI" FINN BORVERSENY
2009-ben immár 12. alkalommal került megrendezésre Helsinkiben az "Év Borai" elnevezésű borverseny, amelyen kizárólag Finnországban kereskedelmi forgalomban lévő borok indulhatnak. Magyar borok közül mindeddig csak tokaji szerzett helyezést, 2009-ben viszont az Apátsági Pincészet Pannonhalmi Hemina 2006 bora lett saját kategóriájában (10 EUR ár feletti házasított fehérborok) az első magyar aranyérmes a tokaji borokon kívül e rangos versenyen.

PANNONHALMI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCSÁNAK ÉVES BORVERSENYE
- Pannonhalmi Infusio 2007 - aranyérem
- Pannonhalmi Hemina 2007 - aranyérem
- Pannonhalmi Rosé 2008 - aranyérem
- Pannonhalmi Tricollis Cuvée 2007 vörös - ezüstérem
- Pannonhalmi Rajnai Rizling 2007 - bronzérem

2008
II. PANNONHALMI SZENT MÁRTON NAPI ÚJBORVERSENY
- Pannonhalmi St. Martinus Cuvée 2008 - aranyérem

IX. ORSZÁGOS PANNON BORMUSTRA
- Pannonhalmi Tramini 2007 - fehér csúcsbor

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI BORVERSENY
- Pannonhalmi Rajnai Rizling Válogatás 2006 - ezüstérem
- Pannonhalmi Hemina 2006 - ezüstérem
- Pannonhalmi Infusio 2006 - aranyérem
- Pannonhalmi Infusio 2006 - ITD Hungary Zrt. Nyugat-Dunántúli Regionális Képviseletének Különdíja

PANNONHALMI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCSÁNAK ÉVES BORVERSENYE
- Pannonhalmi Tramini 2007 - aranyérem
- Pannonhalmi Rajnai Rizling Válogatás 2006 - aranyérem
- Pannonhalmi Infusio 2006 - aranyérem
- Győr-Moson-Sopron Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Különdíja

DECANTER WORLD WINE AWARDS
- Pannonhalmi Pinot Noir 2006 - bronzérem

PINOT NOIR CUP
- Pannonhalmi Pinot Noir 2006 - magyar 1. és összesített 42. hely

ETYEK PINCEFESZTIVÁL BORSZÉPSÉGVERSENYE
- Pannonhalmi Infusio 2006 - I. helyezés

2007
NEGYEDIK MAGYARORSZÁGI ÚJBOR ÉS SAJT FESZTIVÁL
- Pannonhalmi St. Martinus Cuvée 2007 - ezüstérem

NEMZETKÖZI BOR- ÉS PÁRLATVERSENY (INTERNATIONAL WINE & SPIRIT COMPETITION)
- Pannonhalmi Tramini 2006 - bronzérem
- Pannonhalmi Sauvignon Blanc 2006 - bronzérem

VIII. ORSZÁGOS PANNON BORMUSTRA           
- Pannonhalmi Tramini 2006 - fehér csúcsbor

III. ORSZÁGOS MÉDIA BORVERSENY
- Pannonhalmi Rajnai Rizling 2006 - bronzérem
- Pannonhalmi Tramini 2006 - ezüstérem
- Pannonhalmi Merlot 2005 - aranyérem

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI BORVERSENY
- Pannonhalmi Rajnai Rizling 2006 - aranyérem
- Pannonhalmi Tramini 2006 - ezüstérem

PANNONHALMI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCSÁNAK ÉVES BORVERSENYE
- Pannonhalmi Rajnai Rizling 2006 - aranyérem
- Pannonhalmi Tramini 2006 - aranyérem

IV. CSOPAKI SZŐLŐBŐL KÉSZÜLT PÁLINKÁK VERSENYE
- Pannonhalmi Tramini Törkölypálinka 2006 - aranyérem és zsűri-különdíj

MAGYAR BOROK ÉVKÖNYVE 2008
- Pannonhalmi Apátsági Pincészet - Magyar Borok Évkönyve "Év Bormarketingje" Díj

2006
NEMZETKÖZI BOR- ÉS PÁRLATVERSENY (INTERNATIONAL WINE & SPIRIT COMPETITION)
- Pannonhalmi Tramini 2005 - bronzérem

JAPÁN NEMZETKÖZI BORVERSENY (JAPAN WINE CHALLENGE)
- Pannonhalmi Tramini 2005 - bronzérem

VII. ORSZÁGOS PANNON BORMUSTRA  
- Pannonhalmi Chardonnay 2004 - csúcsbor
- Pannonhalmi Chardonnay 2004 - fehérbor-kategória különdíja

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI BORVERSENY
- Pannonhalmi Rajnai Rizling 2005 - ezüstérem

PANNONHALMI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCSÁNAK ÉVES BORVERSENYE
- Pannonhalmi Tricollis Cuvée 2005 - ezüstérem
- Pannonhalmi Rajnai Rizling 2005 - aranyérem
- Pannonhalmi Tramini 2005 - bronzérem
- Pannonhalmi Cabernet Franc Rosé 2005 - ezüstérem

EGYHÁZI ÉS VILÁGI BOROK VERSENYE
- Pannonhalmi Tricollis Cuvée 2005 - aranyérem
- Pannonhalmi Rajnai Rizling 2005 - ezüstérem
- Pannonhalmi Cabernet Franc Rosé 2005 - ezüstérem

DECANTER MAGAZIN BORTESZT
- Pannonhalmi Chardonnay 2003 - kiváló minőség, kifejezetten ajánlott kategória

ETYEK PINCEFESZTIVÁL BORSZÉPSÉGVERSENYE  
- Pannonhalmi Rajnai Rizling 2005 - III. helyezés

2005
JAPÁN NEMZETKÖZI BORVERSENY (JAPAN WINE CHALLENGE)
- Pannonhalmi Rajnai Rizling 2004 - aranyérem
- Pannonhalmi Tramini 2004 - bronzérem

MUVINA OIV NEMZETKÖZI BORVERSENY
- Pannonhalmi Chardonnay 2003 - ezüstérem
- Pannonhalmi Tramini 2004 - ezüstérem
- Pannonhalmi Rajnai Rizling 2004 - bronzérem

VI. ORSZÁGOS PANNON BORMUSTRA
- Pannonhalmi Olaszrizling 2003 - csúcsbor
- Pannonhalmi Tramini 2004 - csúcsbor

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI BORVERSENY
- Pannonhalmi Rajnai Rizling 2004 - ezüstérem
- Pannonhalmi Tramini 2004 - aranyérem

PANNONHALMI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCSÁNAK ÉVES BORVERSENYE
- Pannonhalmi Tricollis Cuvée 2004 - ezüstérem
- Pannonhalmi Rajnai Rizling 2004 - aranyérem
- Pannonhalmi Tramini 2004 - ezüstérem
- Pannonhalmi Chardonnay 2004 - ezüstérem

SZŐLŐ JÖVÉSNEK KÖNYVE EMLÉKÜNNEPSÉG NEMZETKÖZI BORVERSENYE
- Pannonhalmi Rajnai Rizling 2004 - aranyérem
- Pannonhalmi Tramini 2004 - ezüstérem

ETYEK PINCEFESZTIVÁL BORSZÉPSÉGVERSENYE
- Pannonhalmi Tramini 2004 - III. helyezés

2004
II. ORSZÁGOS MÉDIA BORVERSENY
- Pannonhalmi Tricollis Cuvée 2003 - ezüstérem

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI BORVERSENY
- Pannonhalmi Tricollis Cuvée 2003 - ezüstérem

PANNONHALMI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCSÁNAK ÉVES BORVERSENYE
- Pannonhalmi Tricollis Cuvée 2003 - ezüstérem

A pincészet borai:

ST. MARTINUS CUVÉE 2008
Ízében frissen hat a sokszínű savvilág, amit mintegy 4,5 g maradékcukor terel kedves mederbe.

TRICOLLIS CUVÉE 2008 fehér
A Pannonhalmi Tricollis Cuvée az Apátsági Pincészet első házasítása, amely immáron a hatodik évjáratban készül.
Olyan fehérbor, amely felvonultatja a borvidék legjellemzőbb fajtáit. Alapja az olaszrizling, amit rajnai rizling egészít ki. Ezt a jó savszerkezetű alapbort színesíti a fűszeres tramini. A 2008-as évben elszenvedett jégkár azonban felülírta az elmúlt 5 év megszokott házasítási gyakorlatát. Oly mértékben csökkent a tramini bormennyisége, hogy azt más szőlővel kellett helyettesíteni a házasításban: a választás a sauvignon blanc fajtára esett. A kiegyenlített hőmérsékletű vegetáció friss, gazdag savszerkezetet adott a bornak. Az elkészült bor üde halványzöld színű. Illata élénk, tartós és tiszta. A rizlingekre jellemző citrusos illatok mellé társul a sauvignon zöldalmától egresig terjedő készlete. Ízében - illatjegyeivel párhuzamban - leginkább fehérhúsú gyümölcsök dominálnak.
Izgalmas aperitif, beszélgetések kísérője, de szépen helyt áll zöldséges köretekhez illetve sült és főtt fehérhúsokhoz egyaránt.
 
TRICOLLIS CUVÉE 2007 vörös
A 2007-es évjáratból új termékkel bővül az Apátsági Pincészet szortimentje,Tricollis néven kerül a boltokba.
A bor cseresznyés, ribizlis illatvilágát a kisfahordós érlelés finom fahéjas fűszerei teszik teljessé. Lágy tannintartalma közepes testet kölcsönöz a házasításnak, amely igazán jóivásúvá teszi azt. Sültekhez, raguhoz, sajtokhoz teszi magát ajánlhatóvá, fogyasztási hőmérsékletként pedig a 16-18°C-ot javasoljuk.

TRICOLLIS CUVÉE 2007 vörös
A latin eredetű "Tricollis" név a "három domb" vagy "hármasdomb" jelentést hordozza. Levéltári-könyvtári feljegyzéseink alapján a korabeli apátsági pincészetnél már évszázadokkal korábban is alkalmazták ezt a nevet, kevesen tudják azonban, hogy az elnevezés a Pannónia Szent Hegyét alkotó három domb vonulatát fejezi ki, amelyek egyikén a monostor, a másik kettőn pedig a vele szomszédos Millenniumi Emlékmű illetve a Boldogasszony-kápolna áll.
A pannonhalmi borvidékre jellemző, annak adottságait bemutatni képes házasítást minden esetben három különböző dűlőnk három különböző szőlőfajtája alkotja, így - a "Tricollis" szó jelentésével együtt - három komoly indok adja e névválasztás megalapozottságát.

TRAMINI 2007
A fűszeres tramini vastag héjú szőlőbogyót nevel, amely lehetővé teszi a hosszú tőkéntartást, s ezáltal túlérett aromajegyek kialakulását is a termés károsodása nélkül. A borász első számú feladata így ezen karakterek borba történő átörökítését jelenti.
2007-ben a tramini-szüretre október 7-én került sor. Erre az időre a bogyók a zsengülés halvány rózsaszínéből bronzbarnára nemesedtek, amellyel alkalom nyílt a fajtajegyek héjból mustba való áztatására. Az ilyen "biológiai" érésben szedett szőlő mustját magasabb cukortartalom és alacsonyabb savszint jellemzi.
Elsősorban tearózsára, bodzavirágra, licsire emlékeztető áradó illatvilág jellemzi.
A túlérett szőlőből származó, 13% feletti magas alkoholtartalom és a fajtára jellemző alacsony savtartalom együttesen eredményez kellemes, behízelgő, édességre emlékeztető harmóniát kóstoláskor. Desszertek kísérőjeként kiváló.

RAJNAI RIZLING 2008
A 2008-as évjárat Rajnai Rizlingje 2 dűlő terméséből származik.Az évjáratra jellemző szeptember közepi csapadékmennyiség korai szüretet eredményezett.
Leginkább a citrusfélék illatai - lime-ra és grapefruitra jellemző képletek - jelentkeznek. Ízében a rizlingekre oly jellemző élénk, játékos savvilág és az aromaképletek rétegzettsége ad szép összhangot a borban, egyensúlyt nyitva a bor testességével.
Bátran ajánlható előételek mellé illetve tengeri halakhoz, mindemellett nyáresti beszélgetések kitűnő kísérőbora.

SAUVIGNON BLANC 2008
Bor élénk savvilágú, tipikus fajtajegyeket hordozó üde nyári ital. Illatában a vegetális, zöld, növényi-füves jegyek keverednek a zöldalma és nyári körte illatjegyeivel. Ízében páratlan kiegészítője zöldségköreteknek és édesvízi vagy tengeri halakból készült ételeknek.

[HEMINA]? 2007
Házasításunk chardonnay-dominanciája (50%) a pinot blanc jelentős befolyásával (40%) alkot burgundi típusú fehérbor-alapot. Ezt egészíti ki az olaszrizling és a viognier sajátos jegyeivel.
A borban a korábbi évjáratokhoz képest jelentősen csökkent az újfahordó aránya, így ízben, zamatban is nagyobb hangsúly kerül a bor érlelt gyümölcsaromáira és meszes ásványosságára, ugyanakkor krémességét, vajasságát a finomseprőn történő hosszú érlelése adja. Komplexitásával válik jól érlelhetővé illetve grillételek és erdei gombás köretek tökéletes kísérőjévé.

[ROSÉ]? 2008
Rosénk egy házasított bor, amelyet 50%-ban pinot noir, 25-25%-ban pedig merlot és cabernet franc alkot.
A borkészítés alapjául szolgáló must másik hányada vöröscefre héjonáztatásának elején léelvétellel keletkezett. Ezen mennyiség adja a bor telt ízét, krémességét.
Három fajtából a pinot noir érdeme a friss és üde savvilág, míg a merlot és cabernet franc fajtáktól a mélyebb pirosgyümölcsös illatok származnak, epertől az érett málnáig.

PINOT NOIR 2007
Az évjárat adta szép fajtajelleges savak kiválóan szolgálják a gyümölcskomponensek szilárd alapját. Pirosbogyós gyümölcsízei komplex fűszervilággal társulnak, finom tanninjai ötvöződnek az elegáns hordóhasználattal. Összhatásában a meszes talajkarakter által biztosított sima, krémes testtel találkozunk.

[INFUSIO]? 2006
A túlérett szőlőjegyek borrá érve kerek, krémes ízérzetet kölcsönöznek. Az illatképében egyszerre jelentkezik a túlérett szeder és áfonya, kiegészülve a hordóból származó vaníliával. Ízében a kerek extrakt-édesség, az alkohol és az érett tannin egyensúlya bársonyos érzetet biztosít, felidézve az aszalt meggy és szilva valamint a csokoládé koncentrált világát. A bort különleges ünnepi alkalmakhoz ajánlják, a terített asztalon pedig vad- és egyéb vöröshúsokhoz társítható.

TRAMINI TÖRKÖLYPÁLINKA 2007
Mivel a préselt cefre továbbra is hordoz magában elég aromát, az elmúlt ősszel a présből kikerült törkölyt egy acéltartályban erjeszteni kezdték. A szabályozott erjesztés alatt a törköly cukortartalma alkohollá változott, amelynek hatására a héj zamatanyagai még intenzívebben oldódtak ki, tárultak fel.
Az Agárdi Pálinkafőzde csapata vállalkozott arra, hogy ezt a szép alapanyagot korszerű berendezéseinek segítségével kíméletes módon, a traminiből készült törköly értékeit megőrizve lepárolja. Nyolchónapnyi érlelés után a szépen kiteljesedett, lekerekedett pálinkát palackba zárva mostanra mindenki számára hozzáférhetővé tettük.
2007-ben mindössze 1.821 palacknyi csodálatos nedű készült a Pannonhalmi Tramini szőlőtörkölyéből.
Illatában benne rejlik a fajtára jellemző fűszeresség és üdeség, kellemes citrusossággal ötvözve. Gazdag aromájában felfedezhető az egzotikus gyümölcsök - licsi, mangó - színes kavalkádja. Mindezt körülöleli a tagadhatatlanul törkölyre jellemző kellemes fanyarság, zölddióra emlékeztető olajosság.
 


A szócikkhez társított címkék:
borászat , borászok , Pannonhalmi Borvidék

 

 

Szponzorált linkek:

 

Ajánlott oldalak:

Szőke Mátyás & Zoltán Pincészet – Mátrai Borvidék
Szőke Mátyás a Mátrai borvidék egyik meghatározó képviselője, aki 2017-ben átvehette az „Év Bortermelője Magyarországon 2017” ...
2018-01-15 | témakör: Borászok | további részletek »»»
Festőbor
A festőbor olyan vörösbor, amelyet - magas színanyag tartalma miatt - más borok megfestésére is alkalmaznak. Ilyen festőbor például a turán, a ...
2017-06-29 | témakör: Borászat | további részletek »»»
Mészáros Pál Borház és Pince
Mészáros Pál többgenerációs borász a Szekszárdi Borvidéken. 2016-ban az Év Bortermelőjének választották a Magyar Bor ...
2017-05-29 | témakör: Borászok | további részletek »»»
Balatonboglári Borvidék
A borvidék 3125 ha termőterülettel a Balaton déli partjától Somogy megye északi domboldaláig terjed. Kiegyenlített klímája, illetve a Balaton ...
2017-05-29 | témakör: Magyar borvidékek | további részletek »»»
Bársonyos bor
Bársonyos bornak nevezzük az olyan harmonikus vörösbort, amelyben a cserzőanyag- és a savtartalom összhangban van. ...
2017-05-26 | témakör: Borászat | további részletek »»»
Koch Borászat és Panzió - Hajós-Bajai Borvidék
A Koch borászat tíz generáción keresztül készít borokat a Hajós-Bajai borvidéken Borota határában, de szőlőültetvényeik ...
2017-05-25 | témakör: Borászok | további részletek »»»
Fekete Borpince
A pincéről: A Fekete Borpince a szekszárdi borvidék egy kiemelten értékes területén, az Iván-völgy szívében helyezkedik el. A ...
2012-03-30 | témakör: Borászok | további részletek »»»
Vida Péter Borászat
Vida Péter borászata 10 hektár szőlőterületből áll a Szekszárdi-Borvidéken. A Pince és a feldolgozó is a Baktában található. ...
2010-11-12 | témakör: Borászat | további részletek »»»
Légli Szőlő és Bortermelő Gazdaság
A Légli szőlő és családi birtok 33 hektár területen gazdálkodik. Szőlőik Balatonboglár Borvidéken a Somogyi-dombság Balaton közeli lejtőin ...
2010-11-11 | témakör: Borászat | további részletek »»»
Gál Szőlőbirtok és Pincészet
A Gál Szőlőbirtok és Pincészet Csepel-szigeten, Szigetcsép, Szigetszentmárton és Szigetújfalu dűlőiben, mintegy 95 hektár saját ...
2010-11-11 | témakör: Borászat | további részletek »»»
Hirdetés







Médiapédia Netpédia Biciklopédia Jógapédia Szépségpédia Mammutmail Webfazék
marketing és média tudástár internetes tudástár kerékpáros tudástár jóga gyakorlatok, tudástár szépség, divat, smink

óriásfájlok küldéséhez

receptek online

Felnőtt tartalom!

Ha ön elmúlt 18 éves, kattintson az "Elmúltam 18 éves gombra" és a tartalom az ön számára elérhető lesz.

Ha ön nem múlt el 18 éves, kattintson a "Nem múltam el 18 éves" gombra, ez a tartalom ön számára nem lesz elérhető.