Már a középkorban borrendek alakultak Európa-szerte. A borlovagrendeknek is nevezett társaságok céljukként tűzték ki a borral kapcsolatos hagyományok megőrzését, a helyi szokások, értékek felkutatását, felelevenítését, ápolását. A lovag elnevezés arra utal, hogy ezeknek a hagyományoknak az ápolását a lovagi erények gyakorlásával kívánták elérni. A középkorban a bor az egészség italának számított, hiszen tiszta, nem fertőzött vizet ekkoriban nehéz volt találni.
1960-ban Párizsban megalakult a Bacchusi Borrendek Nemzetközi Szövetsége. A szándék a borkultúra megőrzése volt, hiszen ekkoriban a borkultúra a gasztronómiai élménnyel már szorosan összefonódott. A borrendek eltökélt célja ma is a helyi hagyományok összekötése a kulturált borfogyasztással. Minden borrendnek egyedi egyenruhája, zászlója, emblémája, címere van.
Ceremóniás rendet alakítanak ki szertartásaiknak, amelyek a már említett lovagrendek hagyományain alapulnak. Borlovagrend tagjává válni igazi kihívás, a rend próbatételt állít a jelentkező elő, s csak az ezen való helytállás után kerülhet be valaki a rendek zárt közösségébe. Magyarországon 1976-ban alakult az első borrend, mára már 34 rendet számol a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége.
Bacchusi Borrendek , borlovagrend , borrend , Magyarországi Borrendek O
Szponzorált linkek: